Adódott, hogy a hétvégi szétcsapatásokat egy laza hétfői szünnappal vezessük le, ami természetesen nem lehetett más #csakarepülés. Így hát Ottó-busz karavánnal hajnalban már Szársomlyó lankáin találtuk magunkat. A korai indulásnak meg volt a maga előnye, tudniillik így nem 35 fokban kellett felvonszolni ványadt testünket a starthelyig, csak a 32-ben, zárt erdőben, 100%-os páratartalomban, nulla szélben, szúnyogfelhőben. Az első kánikulai napon 20 kilónyi siklóernyős cuccal a hátadon, bulik után… hááát őőőő...
Szoborparkba megérkezéskor szukuban fürödtünk, fent a starthelyen naptejben és izzadtságban. Mit is mondhatnék, ez gempa meleg rosszabb, mint bordákkal sziklán landolni. :D

Fenn  a hegyen egy szolid Somi-Open kezdett körvonalazódni. Korán értünk fel, szép kumok fogadtak és kellemes társaság. Az első festékek kirepülésekor látszott, hogy még bubis az idő, igaz ekkor még csak a delet karcoltuk. Hősies küzdelmük után ki is koppantak, így nem igazán hozták meg senki kedvét a további startokhoz. Ennek ellenére hatalmas kalaplengetés előttük, hogy bevállalták a festést és hogy újra felkúsztak a hegyre. Na, ez az ami igazán hősies tett volt ebben a dzsungelklímában.

Aztán elkezdett az idő beállni, de még mindig nagy lyukak voltak a légben, amiket nagyon szépen le lehetett követni a kumók életciklusán. Lényeg, hogy fasza életérzés beöltözve várni a startot 30+ fokban, de egyszer csak negyed kettő magasságában az is bekövetkezett. Ekkor már jó páran a levegőben voltak, bár volt aki ment egyenesen a levesbe, sokan küzdöttek nívó környékén a túlélésért.

Már a levegőből láttam, ahogy Imi elől kb. 800-on tekerte fel magát egy felhőbe. A bánya melletti termikgenerátor utolsó leheletét megtekerészve ~700-ról ráhiénáztam Imire és nevelgetett termikére, aminek már csak a végét sikerült megkaparintanom. No meg az sem segített, hogy eléggé KDK irányú volt a szél Nagyharsány mögött, amire nem figyeltem eléggé és emiatt remekül el is veszítettem a lepkefingot. Így visszafordultam a starthely felé.

Na, ekkor jött az, hogy ismét leállásba fordult az ájer. Felhők kezdtek szépen szétesni, és akik a nívón küzdöttek indultak a mélybe. Rongyoltam vissza, hogy legalább visszaszállhassak, de bazi nagy leáramlás volt végig, így sikerült 290m-re visszaérni (starthely 440m-en van). Nem volt biztató, ahogy az sem ahogy a többiek is süllyednek, mint a balta. Sőt még alapszél sem igazán volt, az is gerincirányú, így tekintetemmel kerestem már az ösvényeket a hegyoldalban, amelyiken a leggyorsabban fel lehet zúzni a starthelyig.

Szerencsére Piros nagyon vágta, hogy merre kell menni, így ráhagytam, csak random időnként ráfogtam a fékre :D. Ennek eredményeképpen a hegyoldalban delfinezve sikerült mindenféle gyorsan kipukkanó bubikon a nívó fölé jutni. Eközben Andrisék szintén mélyről, ám de a hegy másik feléről szépen fogtak egy combos termiket és az egekig tekerték. Erre rámozdult Imi is, de már csak a szélét csípte meg. Én meg a starthely mögött, lee-oldalon találtam valami agresszív, turbulens, harapós szörnyet, de egy idő után, úgy 600m-en otthagytam, mert nagyon kezelhetetlennek tűnt. Naná, hogy éppen csak sikerült a gerincen túlra visszajutni, ahol is Imi és jó pár ernyős egy fincsi termiket tekert, amit végre nekem is sikerült megfognom.

Innen már nem volt nagy ügy felhőalap+50-ig tekerni és elindulni végre. Ez 13:58-kor történt meg, a start 13:18-kor. Az idő szépen bedurrant és mindenhol kumók nőttek.

A KDK szélcsendre szépen rá lehetett tartani, mivel a felhők sűrűn nőttek és jobb indikátorok voltak, mint a gyenge szél iránya. Kitekerések után Pirost hagytam hadd menjen a saját feje után. Minden termiket megtalál, sőt még a termikben is megtalálja a termiket :D Azon kedves olvasok számára, akik valahogy elvergődtek a szöveg ezen részéig és nem tudnák, hogy Piros ki volna, nos nekik elmondom, hogy ő az új ernyőm. Egy konzervatív beszélgetésben, most tipikus kérdésként jelenne meg, hogy milyen ernyő is? Hát Piros :D :D D :D. Szóval egy Niviuk Artik4, 110 kg-os terhelhetőséggel.

Ami azt jelenti, hogy puhány testem és az összes szállítandó stuff, az ernyő tömegével együtt bele kell férjen 110 kilóba. Nyugi, benne van. :D Pirosnak egészen elképesztően kellemes visszajelzései vannak, nagyon rácuppan a termikekre, jó messziről, mintha eleve Kumuluszból varrták volna és folyamatosan a testvéreihez tartana. Álom vele repülni. Na de persze, erre majd a szezon végén visszatérünk. Amiben még csiszolódnunk kell az a termikek tekerése. Néztem mások logjait, akik nagyon szép, szabályos „öltésű” tekeréseket csináltak, szemben az én tekeréseimmel, amihez képest az ökörhúgyozás egy sivatagi autópálya nyomvonala és a Gólyafos sírva könyörög a know-how-ért :D Na de majd csiszolunk ezen bőven. Az alábbi képen vajon melyik lehet az én tekerésem és melyik Lupuszé? :D

Na de vissza a történetszálra, Mecsekig eléggé kellemesen összejött a kumók életciklusának lekövetése, kitekerések. A ciklus megfogása miatt sokszor nem is tekertem koppra a felhőt, már jóval felhőalap alól elindultam. Ez eléggé jó taktikának bizonyult. Bár másoknak az is bejött, hogy alapig tekerték a felhőket xdxdxd. Fent jó párszor összefutottam boly-maradványok tagjaival, de alapjában egyedül toltam a távot. Időnként egy rövid ideg egymás segítve tekerésztünk, de mindig követtem a saját elképzelésemet és ott hagytam őket az emelésben, inkább előrébb kezdtem keresni nagyobb feláramlásokat. ÉS Működött.

Pogányt a FIC kérésének megfelelően sikerült keletről kerülni, majd Pécshez érkezvén láthatóan ismét leállási ciklus kezdett kialakulni (felhők kezdtek szétesni), így minden kis égi pamacsra érdemes volt figyelni. Aztán a Postavölgy előtti kumófoszlány el kezdett újra hízni, így nem volt kérdés, hogy rá kell mozdulni, ugyanis a Mecsek közelsége miatt magasságot kellett szerezni. Felhőből, de még látva (magam alá és kb. 10 fokos szögben oldalra is lehetett látni – ez nem árt ha van másik versenyző is a felhőben) elindulva Cserkút keleti oldalát céloztam meg. Ez a Mecsek legszélesebb (repirányt tekintve) része, azonban itt látszott kialakulni egy szolid kumótenger. Ugye a Mecsek erdei nem igazán termikkompatibilisek, ám a hegy légtömeg felkényszerítő hatása azonban most szépen működött és a gyenge DK-i szél azért csak felpasszírozta a nedves légtömegeket. Viszont addig is, minden lepkefingra rá kell mozdulni, hiszen át kell ütni a Mecseket és kellő magasságban érkezni bárhová is, ahol lesz emelés, különben szopó lesz.

Ennek megfelelően Rácváros előtti képződményt már a peremén masszírozni kezdtem, majd ahogy hízott, annak megfelelően mozdultam egyre ÉNy-ra, a felhő közepe felé. Mögöttem láttam még pár ernyőt, ahogy alacsonyabban emeléseket keresnek. Előttem sehol senki, ami nem igazán volt biztató. Mecsek felett már cél volt a minél magasabbra való tekerés, de az északra elterülő felhőkép láttán ez a koncepciót szépen elengedtem, mivel az biztató volt. Cserkút keleti térségét elhagyva, a Mecsek felett döntenem kellett, hogy keletebbre Abaligetet válasszam, ahol is egy nagyon szép felhőkomplexum kezdett szétesni, vagy nyugatabbra Hetvehely fele vegyem az irányt, ahol csak szolid pamacsok burjánoztak. Megint leállás képe körvonalazódott. Gyors nézelődés és agyalás után inkább Hetve(n)helyet választottam, hiszen ott még is csak 69-szer több hely akadt termik keresésre, mint Abaligeten :D No meg az Abba már nem sláger. ;) Tudom, a kínos szóviccek sem :D

Sajna bejött mitől féltem, beindult a leállás. Leállásnak nevezem azt a légállapotot, mikor a szépen hízott kumuluszok kezdenek foszladozni, szétesni, feloldódni. Ekkor az alattuk lévő emelés legyengül, megszűnik, a termikek befosulnak és ha nem bekkeled ki valami nullázgatással ezt az időt, akkor könnyen leszopódhatsz, azaz mész a levesbe, mármint leszállsz valahol, ahol nagyon nem akartál.

A távrepülés alapszabálya: maradj mindig magasan...

Piros ösztöneiben bízva és persze a Szabadságmajor patakvölgyének száraz szántójának, jellegváltásos termikgenerátor funkcióját feltételezve, rátartottam erre a csábos vidékre. és minden varió csippanásba belekapaszkodtam. Nagyon szép fentről a Szabadságmajori völgyecske, erdőivel és tavacskáival, igazi gyöngyszem. A koncepció majdnem jónak bizonyult, de végül is Kántól nyugatra található erdőség adta be a tutit. Imigyen sikerült türelemmel és szűk bubikból egyfolytában kiesve megfelelő hatásfokú termiket nevelgetni. Ennek idővel látható jele is lett egy pamacscsoporttal felettem. Mire felértem, felhő lett belőlem :D Ez a felhő nagyon kellemesen sokáig kitartott és utána is bámulatosan tartott a vidék, majd jött a törvényszerű süllyedés.

Kaposgyarmat völgye előtt ismét lepkefing vadászat, amit egy jó adag felfelé girhelő gólyafos formációval próbáltam értékes magassággá konvertálni. Túl hatékony nem voltam, főként, hogy elkezdtem rátartani a Kaposi dropzone keleti szélére. Most szívesen ecsetelnék ezt-azt a dropzone-ról, de inkább nem teszem. De egy biztos, kurvára útban volt. Zselicszentpálig küzdöttem, de utána feladtam és északra fordultam, Kaposvár után ugyanis bébikumók kezdtek megjelenni és hátha profitálhatok belőlük, azonban nagyon messzi voltak.

Kaposvár után összefutottam Fördös Zével és Nagy Fülöppel, előttem csavartak valami termákot, messzi voltak tőlem. A város után találtam némi emelést, ám az telibe verte volna a dropzone-t, így elengedtem. Persze, mondanom sem kell, hogy pont a légtér határokon belül pattantak ki az újabb kumeszok, előttem a nagy semmi. Sebaj, legalább felülről megszemlélhettem a szakmailag is érdekes, épülő M67-est, majd minden létező jelleghatárra rápróbálva szépen leszálltam Somogyjád határában.

Később kiderült, hogy max 1 termiknyit mehettem volna tova. Gyors menetrend ellenőrzés után tempós pakolás, a busz indulásáig volt kb. 40 percem, 10 percre volt a megálló, 12-re a helyi krimó, úgyhogy még egy hatékony hidratálásra is volt lehetőségem, majd busszal Balatonboglárra 26 perc múlva megérkeztem. Innen a vonatozás a Zágrábi gyorssal egy külön történet, de legalább a horvát szerelvényben működött a légkondér. A Délibe érkezvén a Futárból megtudtam, hogy 16 perc alatt hazaérhetek. Szuper, de ehhez le kellett rongyolnom a metróba a mozgólépcsőn, cájggal a hátamon természetesen, a metrokocsiba berobbantam kb. Majd a Moszkva-téren felkoccantam a mozgólépcsőn (naná, hogy ez a leghosszabb mozgólépcső), kb. lefostam a bokám az utolsó fokra lépve. Innen spuri a villamosig, ahogy felszálltam rá indult is és leszállás után 2 perccel már jött az utolsó buszom. Ez rendesen ki volt centizve, de tényleg 16 perc volt.

Ottónak külön köszi az usb-bábeltkábelt mert azt nyilván sikeresen otthon hagytam és bizony jól jött a telóm táplálásához. Szuper nap volt és kellemesen csiszolódunk össze Pirossal, bízva a jövőbeli hatékony együttműködésben :D

Tracklog: https://www.xcontest.org/hungary/repulesek/reszletei:BaRo/10.06.2019/11:16

A képek onedrive-ból vannak beágyazva, ha nem jelennének meg, az azért lehet, mert néhány vállalati rendszer blokkolja a onedrive elérhetőséget.