Az úgy volt, hogy 29-én kisütött végre a nap. Így elmentünk Óbudára bemelegíteni, amit két csúszással el is intéztünk, úgyhogy volt időm tesztelni a követőkamerát. Nos, van még mit javítani rajta. Az idő pompás volt, de a szél kevés, nem voltunk elégedettek, bár az utóbbi másfél hónap leghosszabb siklásait prezentáltuk a 8-10 percek alatt. A meteot böngészve megszületett a másnapi terv, irány Tardos. A modellek tökéletes keleti szelet jósoltak éppen elégséges mennyiségben, azonban akadt egy kis bökkenő, még pedig az, hogy előrejelzés szerint délben almulni fog. Ennek tükrében fél 1O-kor el is indultunk célunk felé. Hibátlan napsütéses idő volt, itt-ott lengedező szellőkkel. Tardosra érve azonban csalódottan tapasztaltuk, hogy semmi szél sincs. Felérve a starthelyre két srác ki volt terítve. Megkérdezésükre elmondták, hogy eddig nulla befúvás volt.

A kép azért ilyen, mert szét van stabilizálva, ugyanis a követő kamera jól belekerült a beülő örvényeibe és szétrázkódott. Videó link: https://drive.google.com/open?id=0B-kMapTM8IE8dkdyc2tEdDFsNDQ

Na, ekkor megtörtént a csoda és megjött a szél, nagyjából velünk együtt. A srácok startoltak,ez után Andris bohóckodott egyet az ernyőjével, majd némi makramé után katapultált. Aztán én is feltéptem a levegőbe, ami meglehetősen jól tartott. Pipis elstartrolt, elhúzott északnak, majd mivel túlságosan kiment, nem ért vissza és leszopódott, a leszállót éppen elérte. Friss, ropogós Chili3-at még szokni kell, no, nem hiába. Nagyfiúknak való játékszer ez :D

Eközben Andris csinos féloldal csukását moziztam premier planba. Jó volt végig  nézni 50 méterről, ahogy a kupola fele ráhajlik, de ő szépen megfogta, majd a befűződést is kijátszotta. Szép munka volt! Pici tekerészés után kezdett az idő szépen éledezni és lehetett termikeket tekerészni. Ennek örömére a déli széleken elkezdtem a főút felé kicsusszanni, miközben folyamatosan tartott az ájer, majd egy perverz gondolatnak köszönhetően a déli hegyre megpróbáltam átugrani. Elég sokáig nullázgatva sikerült eljutnom, szinte karnyújtásnyira voltam a domboldaltól, mikor masszív 2-es süllyedést kaptam. Utaztam vagy 5-7 másodpercet a domb irányába, hátha emelni fog, de nem csökkent a süllyedés mértéke, így inkább visszafordultam a starthely felé, hátha elérem még nívóban. Szerencsém volt, elértem. Andris jelezte, hogy leszáll, mert windows-effektus lépett fel nála, lefagyott. Ennek örömére, és mert vesztenivalóm nem volt, felbátorodva és jobban átgondolva a helyzetet ismét támadásba lendültem a déli-dombok irányába. Tartott, néha emelt, de leginkább nullázgatással átjutottam a völgyön és egyre közelebb kerültem áhított célomhoz. Sokszor kidőltem előre a beülőből, hogy valamelyest gyorsítsak a szembeszél ellenére, ugyanis egy örökkévalóságnak tartott az út, valamint gyorsító hatására süllyedtem. Trek szerinti legalacsonyabb magasságom 69m volt a földtől :D

Karnyújtásnyira a domboldaltól süllyedést kaptam, ki is néztem a hegylábi tisztást leszállónak, azonban egy merészet gondolva, sűrű fohászkodások közepette rátartottam a lombkoronákra. Pár méterre a lombozat felett krúzolgatva be-be pittyent a varió. Megvan! Köszönöm Teremtőm :D Némi nyolcasozással elértem a dombtetőt, miközben időnként hangosan zúgva jöttek fel a termikbubik, olyan sunggal, mintha hegyipatakkal találkoztam volna fent. Úgy döntöttem, hogy következő célként megpróbálok visszajutni a starthelyre, no persze nivóban és nem gyalog :D Felépítve stratégiámat… Fogtam magam és hátszélben a legrövidebb úton belőve a célt, kényelmesen hátradőlve csapattam a starthelyig. Ez is megvan, huh, ekkor már nagyon-nagyon fel voltam pörögve.

Örülten jól adta az idő. Következő időszakokban csak kolbászolgattam ide oda, kitekerésztem a dűzniben többször is, kiszúrtam kelet felé, tágítgattam, sütött a nap, nem fáztam, atom volt minden. Épp nézegettem a variómat, hogy lassan két órája repülök, mikor alacsonyan elhúztam északnak a tó felé, ahol Pipis lerohadt. Nullázgatásokkal eljutottam, de olyan alacsonyan, hogy lelki szemeim előtt láttam Pipis nevetését, hogy ő is itt nyalta be :), mikor is a csücskön találtam egy bika termiket, amit tök egyedül tekertem, mert mindenki a starthely felett kolbászolt. Északi csücskön kitekerve, jól kiszúrtam keletnek, majd vissza, miközben Pipis próbált újrastartolni, Andris meg jött fel a hegyre, gyalogosan.

A szél ekkor beerősödött és fentről nézhettem, ahogy Pipist ketten fogták startközben. Katapultált. Visszamentem a dűznibe tekerni, Pipis alattam, de valahogy a csilivilicsilivel nem ért utol :D. Ekkor 700 környékén voltam és baromira arra gondoltam, hogy kurvára be kéne fordulni szélirányban és elhúzni nyugatra, távra. December 30-án egy óra körül… Már eléggé a tardosi hegy mögött voltam, mikor Pipis megunta a fos termiket (ezt csak ő találta annak) és előrement a starthely irányába. Erre én is feladtam táv elképzelésemet és gyorsított taposva csiga módjára araszoltam utána. Pipis előttem egy percnyire a völgy fölött talált egy termiket és elkezdte tekerni, mire odaértem én már csak a végét csíptem meg, nem emelt. Picit körözgettem, keresve az emelést, de mire hátranéztem Pipis fent volt a francba, áááá, nem öntötte el a szar az agyam, áááá, nem :D. Főleg nem akkor, mikor lerádiózott, hogy 850-en van… Vissza starthely, lilaköd a lilanaciban és a dűzni fölött imádkoztam egy termikért. Utol akartam érni az Öreget. Nem mehet egyedül távra! Jött is valami, tekertem, tekertem, jöttek a feles emelések, közben a szél sodort hátra. 670 körül már nem volt kérdés, hogy nem megyek vissza a starthelyre. Pipis távoli sziluletje mágnesként vonzott.

Alattam jóval egy másik ernyő sodródott hátra, ő vadul leszállót keresett. Fentről néztem, nem –e fázik be, mert akkor menni kellett volna segíteni, de szerencsésen leszállt egy tisztásra. Nincs más hátra csak előre. Irány a falú, hátha emel, nem emelet, nagyjából süllyedtem folyamatosan. Tó picit triggerelt. Pár fordulat, de jóformán semmi. A kötelék repülést megnézve, Pipissel időre pontosan ugyanúgy kezdtünk süllyedni és teljesen hasonló ütemben… Nem lavórtermik volt, hanem lavórsüllyedék :D  Becéloztam a tatai ipari parkot, hátha elérem és ki lehet rajta tekerni, de nagyon süllyedtem, leszállókat kerestem. Találtam egy aránylag nagyobb foltot, kevés felsővezetékkel és kerítéssel a szomódi szennyvízteleptől nem messze. Látom, enyhén zsombékos, vizenyős a terület, be is céloztam egy szárazabbnak látszó foltot, így ugyan kénytelen voltam hátszélben leszállni persze, de talpon kicsúsztam a fékezést :D Már elég jól megy ez a technika, csak ludazásnak hívom. Mondjuk a fű között rejtőző, bokáig érő vizzel nem számoltam :D Ernyő a sarkára pakolva, hogy a lehető legkisebb felülete legyen vizes. Összeszedtem gyorsan, irány a szárazulat, majd rádiózás Pipisnek és Andrisnak. Pipis hatalmasat alkotott. Cirka fél óra alatt, 3 tekerésből tolt egy 15-ös távot egy ismeretlen ernyővel. Gratula neki! No meg Rostinak is (Andris), aki meg végre rendesen tesztelhette a beülőjét!

Pipis még repül, bazz, szivacs, de nincs messzi, látom is, rádiózók neki, felém fordul, keress, de nem lát, persze, mert a talajon állok, ő meg a levegőben keresett. Aztán leszállt tőlem cirka 1,5 kilcsire. Elsőként megnézte a pontjait, log, feltölt, 14.86, wooow. Feltöltöm én is. Pipis teljesen boldog volt addig, míg ki derült, hogy 18,15-öt repültem. Hatalmas élmény volt, 2:20 óra repült idő, 18 kilcsi, a déli dombokra való átugrással vittem a napot. Tardos nagyon beadta… Csodás évzárás, december 30-án termikelni…